Uránia Medical Center » Munkatársaink » Dr. Kósa Péter

Dr. Kósa Péter

bőrgyógyász szakorvos

Diplomáját a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán summa cum laude minősítéssel szerezte 2012-ben, majd a debreceni Bőrgyógyászati Klinikára nyert felvételt, bőrgyógyászatból szakvizsgát 2018-ben tett kiválóan megfelelt minősítéssel. A Klinika nemibeteg (STD) ellátásában aktív szerepet vállalt, ahol a nemi tájék fertőző és nem fertőző kórképeinek kezelésében szerezett tapasztalatokat. Anyajegyrák (melanoma) korai felismerésére és kezelésére kiemelt hangsúlyt fektet, több hazai és nemzetközi anyajegy vizsgálati továbbképzésen, melanoma szűrési programokban vett részt, ebben a témában 2017-ben elnyerte az Europai Bőrgyógyászati Akadémia ösztöndíját. A melanomával diagnosztizált betegek gondozását több évig végezte, beleértve a klinikai vizsgálatok keretében elérhető gyógyszerek alkalmazását is. Számos magyar illetve nemzetközi tudományos konferencián tartott előadást vagy vett részt hallgatóként. Magyar és angol nyelvű graduális orvosképzésben és postgraduális háziorvos képzésben aktív szerepet vállalt.
A kezeléseket a betegek aktuális állapotához és igényeihez igazítja, alaposan mérlegelve annak várható eredményeit és lehetséges kockázatait. Hisz benne, hogy az ilyen orvos – beteg konzultációval érhető el a legjobb eredmény.
Szeretnénk felhívni figyelmed, hogy Dr. Kósa Péter bőrgyógyász felnőttekre szakosodott orvos, így csak 18 év feletti pácienseket tud fogadni.

Vizsgálatok, specialitások:

  • Általános bőrgyógyászat
    • pattanásos arc, rosacea
    • gombás bőrbetegségek, körömgomba
    • bőrfertőzések
    • ekcéma, allergiás és irritatív bőrkiütések
    • csalánkiütés
    • atopiás dermatitis
    • pikkelysömör
    • hajhullás kivizsgálása és kezelése
    • vírusos szemölcsök (verruca, molluscum)
    • Vénás lábszárfekély komplex kezelése, gondozása intelligens kötszerekkel

 

  • Anyajegyvizsgálat, melanoma szűrés, bőrdaganatok és rákmegegelőző állapotok komplex dermatoscopos vizsgálata

 

  • Nemi tájék betegségei
      • nemi betegségek (STD) irányú szűrővizsgálatok
      • nemi táji szemölcs (condyloma acuminatum) kezelése, megelőzése, HPV védőoltás szükségességének megbeszélése és beadása
      • nemi táji molluscum (uszodaszemölcs) kezelése
      • nemi herpes kezelése, kiújulásának megelőzése
      • egyéb nem fertőzéses eredetű betegségek

    Syphilis, Gonorrrhoea és HIV kezelésére rendelőnkben nincs lehetőség.

 

  • Sebészeti beavatkozások
    • jóindulatú növedékek eltávolítása: fibrómák, szemölcsök, seborrhoeás keratózisok eltávolítása
    • folyékony nitrogén kezelés
    • bőrbiopszia
Tanulmányok

  • 2018 Bőrgyógyászat szakvizsga
  • 2012 Általános orvosi diploma, Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar