Uránia Medical Center » Munkatársaink » Dr. Molnár Violetta

Dr. Molnár Violetta

szülész-nőgyógyász szakorvos

„A szülészet-nőgyógyászati szakma szerintem a komplexitása miatt csodálatos.”

2017-ben végeztem a Semmelweis Egyetemen, azóta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán dolgozom. 2022-ben szereztem meg a szakvizsgámat szülészet-nőgyógyászatból “kiválóan megfelelt” minősítéssel.

Régóta tudtam, mivel szeretnék foglalkozni: már a gimnáziumi évek alatt nőgyógyásznak készültem, teljesen elbűvölt az új élet létrejöttének, a magzat méhen belüli fejlődésének biológiája, a születés csodája.

Első éves egyetemi nyári gyakorlat során szerettem bele a műtő világába. Olyan sebészeti osztályra kerültem, ahol szívesen fogadták a fiatalokat, így rengeteget tanulhattam. Minden nyáron ott önkénteskedtem, ennek köszönhetően az egyetem végére már otthonosan mozogtam a műtőben.

Később, kórházi munkám során a laparoscopos munkacsoport tagjaként lehetőségem nyílt számos hastükrözéses műtét elvégzésére. Egyik fő érdeklődési területem az endometriózis, amely egyre több nőt érint, és sajnos jelentősen befolyásolhatja az életminőséget.

A legnagyobb elismerés számomra, amikor egy jól sikerült műtétet követően a páciens arról számol be, hogy fájdalmai megszűntek, vagy megfogant a rég kívánt várandósság.

A várandósságot, szülést még mindig csodaként élem meg. Együtt izgulok minden kismamával az ultrahangok során, és együtt örülök velük, amikor megszületik a kis élet, akit a szívük alatt hordtak.

Hitvallásom, hogy a megfelelő kommunikáció, az alapos tájékoztatás a minőségi betegellátás alapja. Munka során az motivál, hogy a páciens a vizsgálat végén úgy hagyja el a vizsgálót, hogy nem maradt benne bizonytalanság vagy kérdés.

Jól megértem magam az első vizsgálatra érkező tinédzserekkel és a változókori panaszok miatt hozzám forduló érett korosztállyal is, hiszen tudom, hogy milyen egy nőgyógyászati vizsgálóban a páciens oldalán ülni. Hiszem, hogy a bizalmas orvos-beteg kapcsolat, a szorongásmentes légkör kialakítása elengedhetetlen a közös cél eléréséhez – azaz a gyógyuláshoz.

Mivel fordulhatnak hozzám a páciensek?

– nőgyógyászati szűrővizsgálat

– hüvelyi/hasi ultrahang vizsgálat

– fogamzásgátlás tanácsadás, IUD felhelyezés

– STD vizsgálat

– vérzészavarok kivizsgálása, hormonális kivizsgálás

– kismedencei fájdalom kivizsgálása

– várandósgondozás

Tanulmányok

Semmelweis Egyetem