Uránia Medical Center » Munkatársaink » Dr. Szemerey Ákos

Dr. Szemerey Ákos

szülész-nőgyógyász

2015-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Már egyetemi éveim alatt is főként a manuális szakmák iránt érdeklődtem, sokszínűsége miatt hamar a szülészet-nőgyógyászat szakirányt választottam hivatásomnak.

Tanulmányaim befejezése óta is folyamatosan fejlesztem készségeimet, frissítem tudásom, a szakvizsgám megszerzését követően is rendszeresen veszek részt szakmai továbbképzéseken. A mindennapi munkám során a legfrissebb szakmai irányelveket alkalmazom.

 

A szakmai felkészültség mellett számomra kiemelt jelentőségű a pácienseimmel kialakított kölcsönös bizalom. Ezért a rendeléseim során nagy hangsúlyt fektetek olyan bizalmi légkör kialakítására, ahol a pácienseim a vizsgálat ill. konzultáció során részletes felvilágosítást, tájékoztatást kapnak és kérdéseiket bátran, tabuk nélkül tehetik fel. Tapasztalatom szerint ez elengedhetetlen a hatékony, személyre szabott gyógyítás során.

 

Jelenleg főállásban az MH EK Honvédkórházban dolgozom, ahol megfelelő kórházi háttér, modern központi műtő és felújított, jól felszerelt szülőszoba várja a betegeket. Az osztályos- és szülőszobai munkám kapcsán rendszeresen végzek endoszkópos műtéteket is.

 

A mindennapos, betegellátó tevékenységem során igyekszem a legnagyobb szakmai elhivatottsággal segíteni betegeimet, hogy ezáltál pácienseim maximális biztonságban érezhessék magukat.

Mivel fordulhatnak hozzám?

 

  • Általános nőgyógyászati vizsgálatok (ultrahang, rákszűrés)
  • Hüvelyi/hasi ultrahang vizsgálat
  • Várandósgondozás
  • Fogamzásgátlási tanácsadás
  • IUD felhelyezés
  • Nemibeteg-szűrés (STD)
  • Vérzészavarok kivizsgálása, hormonális kivizsgálás
  • Meddőségi kivizsgálás