A szülésfelkészítőn a szülés utáni időszakról is fontos beszélni!

Uránia Medical Center » Blog » A szülésfelkészítőn a szülés utáni időszakról is fontos beszélni!

A terhesség időszaka alatt a legtöbb pár leginkább a szülésre készül fel, ezzel kapcsolatban tájékozódik és rendszerint kevesen gondolnak arra, mi mindenre kell számítani, mikor hazaérkeznek majd az új családtaggal. Pedig ez legalább annyira fontos, mint az, mi történik a szülőszobán.

Miért fontos felkészülni erre az időszakra?

Egy kisbaba érkezésével minden pár élete megváltozik, hiszen számos új kihívás és feladat elé állítja az anyukát és az apukát a kisbaba. Amennyiben erre valaki egyáltalán nincs felkészülve, könnyen frusztrálóvá válhat, ha nem sikerült elsőre megoldani a problémát. A bizonytalanságból fakadó sikertelenségérzés egy idő után depresszióhoz is vezethet, amelynek számos negatív következménye lehet. Éppen ezért lényeges erre az időszakra ugyanúgy felkészülni, akár a szülésre. Hiszen senki sem úgy születik, hogy magától tudja, miért sír a gyermek, mit lehet tenni hasfájás esetén, vagy milyen időközönként érdemes etetni. A rendelőnkben dolgozó szakemberek viszont tudnak ebben segíteni.

Miben különbözik a nálunk elérhető tanfolyam más felkészítőktől?

Szülésfelkészítés mesterfokon tanfolyam során nem csak a szakmai kérdéseket érintjük, de beszélünk a kismamában lezajló lélektani folyamatokról is, mindemellett pedig praktikus, a gyakorlatban jól használható tudást is átadunk. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, ami a legtöbb szülésfelkészítőről kimarad: Miként lehet felkészülni a szülés utáni időszakra? Milyen kihívások várnak majd a kisbabával? Milyen új feladatokra lehet számítani? A tanfolyamot csak kismamának, illetve a leendő szülőknek közösen is tartunk, elsősorban már a II. trimeszterben járó kismamáknak ajánljuk.

Hasznos volt? Ossza meg másokkal is!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Nyomtatás