A kismamák számára több kötelező vizsgálat is vár a várandósság alatt, amelyek közül az egyik a „hírhedt” cukorterhelés, amiről jó eséllyel már minden gyermeket váró nő hallott legendákat. Erre az ellenőrzésre éhgyomorra kell érkezni és vízben oldott glükózt kell elfogyasztani a helyszínen. A hírével ellentétben egyáltalán nem veszélyes ez a művelet, ugyanakkor nagyon fontos, hiszen segítségével kiszűrhető és kezelhető a terhességi cukorbetegség.
Miért alakulhat ki cukorbetegség a terhesség alatt?
Az okot a megváltozott hormonok között kell keresni, amelyek miatt adott esetben zavar léphet fel a szénhidrát-anyagcserében, igen komoly kihívás elé állítva ezzel az inzulint termelő hasnyálmirigyet. A magas vércukorszintnek pedig nem csak a kismama szervezetére lehet hatása, hanem a magzatra is, éppen ezért fontos részt venni ezen a vizsgálaton és betartani az előírásokat. Természetesen akkor sem kell megijedni, ha esetleg az eredmény kimutatja a terhességi cukorbetegséget, ugyanis megfelelő étrenddel rendszerint kézben tarthatók az értékek, az esetek nagy részében pedig szülés után az értékek maguktól helyre állnak.
Kinek lehet hajlama a terhességi diabétesz kialakulására?
Nem törvényszerű, de van néhány olyan dolog, amelyek növelik a terhességi diabétesz kialakulásának kockázatát. Ide sorolandó a babavárást megelőző mozgásszegény életmód, a nem megfelelő táplálkozás, a nagyobb súlyfelesleg, az ikerterhesség, de számít az is, ha az édesanya elmúlt 30 éves vagy a családban előfordult már cukorbetegség. Ilyen esetekben a biztonság kedvéért az orvos kérheti a vizsgálat előre hozását, amelyet normál esetben a 24-28. héten végeznek el.
Mi történik a vizsgálat során?
A vizsgálat során kétszer vesznek vért a kismamától. Egyszer az érkezést követően éhgyomorra, majd a vízben feloldott glükóz elfogyasztását követően két órával később. A cukros oldat sokak számára igen tömény, így van lehetőség arra, hogy citromot facsarjon bele a fogyasztás előtt. Nagyon fontos, hogy a vizsgálat előtt nem szabad reggelizni, sőt, legalább 8 órával előtte már nem javasolt semmilyen étel fogyasztása. Ebbe beletartozik a reggeli tea vagy kávé mellőzése is. Az első vérvétel során megállapítják az éhgyomri vércukor értéket, majd 120 percen keresztül nyugalomban kell ülni a kismamának, továbbra sem ehet vagy ihat, legfeljebb néhány korty vizet. Mozogni sem szabad sokat, ugyanis így mutat majd reális képet a vizsgálat. Fontos, hogy a táskában ennek ellenére legyen egy szendvics és innivaló, ugyanis rögtön a második vérvétel után már bármit lehet fogyasztani!
Milyen eredmény számít jónak?
Amennyiben a120 perces érték 7,8 mmol/l felett van, akkor az terhességi cukorbetegséget jelent, alatta viszont minden rendben van. Az előbbi esetén mindenképpen konzultáljon mielőbb szakorvossal, aki dietetikus szakember bevonásával dönt a következő lépésekről. Budapesti, belvárosi rendelőnkben mi is tudunk segíteni azoknak a kismamáknak, akiknél terhességi diabéteszt állapítottak meg, forduljon hozzánk bizalommal!